Hazánkban is számos karrierváltó programot hirdetnek azoknak, akik elvesztették állásukat, esetleg kiégtek munkájukban. Nos nem tudjuk, hogy a szó szerint bomba adottságokkal rendelkező jogász hölgy állami támogatás keretein belül váltott-e szakmát, de minden bizonnyal jó döntést hozott.
Komolyra fordítva a szót a 40 éves Denise Rocha hosszú évekig dolgozott tanácsadóként a brazil parlamentben. Szép karriert futott be, ugyanis egészen a szenátusi vizsgálóbizottságig jutott. Azonban egy idő után belefáradt, nem tudott kiteljesedni, úgy érezte nem ez az ő útja.
Ekkor formálódott fejében a gondolat, hogy a szavak helyett inkább a tettek mezejére lép, és a testével szeretne pénzt keresni. Bár adottságaira addig sem volt panasz, mégis a tökéletes eredmény érdekében több, mint 20 millió forint értékben végeztek el rajta szépészeti beavatkozásokat. Ezek többek között mell- és fenék nagyobbítás, kisebb orrműtét, zsírleszívás és egyéb apróbb korrekciók voltak.

Ezt követően felfigyelt rá a brazil Playboy, ahol egy dögös fotósorozattal örvendeztette meg az olvasókat. Miután a lapszámért megőrültek a rajongók, ezt a hullámot meglovagolva úgy gondolta, hogy itt nincs megállás. Rövid idő múltán beregisztrált az Onlyfans nevezetű portálra, ahol már jóval többet mutat meg magából, csak legyen az embernek elég pénze és kitartása végig böngészni a fotókat, videókat.
Nézzünk egy kis ízelítőt a tartalmakból, ám egyelőre csak ruhában és az Instagram oldaláról, aztán a folytatást mindenki döntse el maga!