Épphogy megszáradt a tinta Miss USA (Noelia Voigt) és Miss Teen USA (UmaSofia Srivastava) szerződésén, amelyben lemondanak koronájukról, máris itt az újabb botrány, amely ebben az esetben sem a szépségversenyek csillogását helyezi reflektorfénybe.
Most a lányok édesanyjai, Jackeline Voigt és Barbara Srivastava nyilvánosan szólaltak fel gyermekeik védelmében. Elmondásuk szerint Noelia és UmaSofia a Miss USA szervezetével kötött titoktartási szerződések miatt kénytelenek voltak némán tűrni a verseny során elszenvedett zaklatásokat és rossz bánásmódot. Barbara a Good Morning America műsorban kifejtette, hogy lányaik álma rémálommá vált, ezért döntöttek a koronájuk visszaadása mellett.

Jackeline hangsúlyozta, hogy a szervezet megpróbálta elhallgattatni a lányokat, és félelmet keltett bennük. Ezt Voigt a lemondó levelében meg is fogalmazta, miszerint a Miss USA vezérigazgatója, Laylah Rose folyamatos kontroll alatt tartotta, valamint zaklatta őket. Ennek fényében az anyák felszólították a szervezetet, hogy vegye komolyan a vádakat és kérjen bocsánatot, de eddig nem érkezett válasz.
Ez az ügy jól példázza, hogy a pompa és a hírnév mögött milyen komoly problémák húzódhatnak meg. A résztvevők bátor kiállása remélhetőleg változást hoz, és biztosítja, hogy a jövőben minden versenyzőt méltósággal, tisztelettel kezeljenek.