Akárcsak az aranyláz idején, voltak, akik szerencsét próbáltak, ám hamar feladták és kevés sikerrel jártak, azonban, akik ügyesen és kitartóan dolgoztak egy kisebb vagyonra tettek szert. Nincs ez másként a felnőttfilmek világában sem. Az egyszeri pornó kalandorok talán még visszaköszönnek egy-egy 18+-os oldal eldugott sarkából, de aki erre született és tehetséggel, szorgalommal űzi ezt a nem mindennapi szakmát, ő viszont a millió dolláros villája ablakából integet nekünk…na meg persze jó pár minőségi felvételről. Nézzük a leggazdagabb pornósztárokat, akik(et) már alaposan megdolgoztak a vagyonukért.

5. Maria Takagi, 45 év, Japán – 6 millió dollár
Maria már nem éppen a tini kategóriát erősíti, viszont ennek ellenére hazájában ma is az egyik legnépszerűbb felnőttfilmes. Persze textil nélküli forgatásokon a 20-as éveiben, a 2000-es évek elején láthattuk, azóta kizárólag normál filmekben és egyéb televíziós felvételeken szerepel. Mindig is a reflektorfényben élt, így a show-biznisz olyan szegleteiben is kipróbálta magát, mint az éneklés, vagy a modellkedés.
Munkamániájából kifolyólag jelenleg is 2-2,5 millió dollárt zsebel be évente. A leggazdagabb pornósztárok listájára pedig 6 millió dolláros vagyonával került fel.

4. Mia Khalifa, 31 év, USA – 8 millió dollár
Akinek nem ismerős ez a név, az vagy egy hegyi remete, vagy nem ezen a bolygón él. Ezzel nem arra célzunk, hogy mindenki pornó függő, hanem arra, hogy Mia számos botrányáról cikkeztek szerte a világon, így aki pörgetett már végig okostelefont, vagy felütötte laptopját, annak nem ismeretlen a minden földi jóval megáldott libanoni-amerikai filmsztár.
Ne menjünk el az ISIS fenyegetés mellett, vagy, hogy nem tudja eldönteni pornóval akar-e foglalkozni, esetleg riporterkedéssel, vagy amellett, hogy a népszerű pornófilmjeiért, elmondása szerint mindösszesen 12 ezer dollárt kapott.
Viszont akkor honnan a fentebb is említett 8 millió dolláros vagyon? Később természetesen feltalálta magát és beregisztrált az Onlyfans nevezetű portálra, ahová özönlöttek a kíváncsi szemek, és ezzel együtt a dollármilliók is.
Nem szabad megfeledkeznünk még a számtalan médiafelkérésről, a szponzori szerződésekről és az influenszer kampányokról sem, amelyeket a közel 27 millió rajongóval rendelkező Instagram profiljának köszönhet.

3. Tera Patrick, 47 év, USA – 10 millió dollár
Nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, ő sem a hagyományos pornófilmes szerepekből szedte meg magát. Az már viszont érdekes, hogy Tera sem az Instagram, sem pedig az Onlyfans profiljával nem diverzifikálja keresetét. Akkor mégis hogyan csinálja?
Vállalkozói vénával felvértezve elege volt abból az aprópénzből, amit a több, mint 100 filmért kapott, így megalapította saját filmgyártó cégét. Ebből kifolyólag már a kamera túloldalára (is) került, na meg persze a pénznek is, így évente 10-15 film forgatásával többet keres, mint egész színésznői karrierje alatt.

2. Riley Reid, 32 év, USA – 14 millió dollár
Becses nevén Ashley Mathews, aki közel 14 éve, hogy elkötelezte magát a felnőttek szórakoztatása mellett. 19 éves kora óta, már több 100 filmben szerepelt, amelyekből csak az egyik legnépszerűbb videós oldalon megtalálható 300 db. Ennek köszönhetően, ami a népszerűségi indexet illeti, az előkelő 8. helyet foglalja el, 2 millió feliratkozóval és 2 milliárd megtekintéssel.
Vagyona nagyobb részét ő sem a “nagyüzemi pornónak” köszönheti, hanem Onlyfans profiljának, ahol több, mint 15.000 fotó és kb. 800 videó várja a lelkes, fizetőképes rajongókat. Aki pedig ingyen szeretné csorgatni a nyálát és betekintene Riley életének kulisszái mögé, annak érdemes ellátogatni a 2,1 millió követővel rendelkező Instagram oldalára.

1. Sunny Leone, 42 év, USA – 16 millió dollár
A lista leggazdagabb szereplője fantasztikus egyveleget alkot, ami a vérvonalat és a nációkat illeti. Ereiben indiai vér csörgedezik, amelyet eredeti neve, a Karenjit Kaur Vohra is igazol. Sunny azonban már kanadai földön látta meg a napvilágot, ahonnan egy idő után délebbre költözött, így már hosszú évek óta USA állampolgár.
Ahogy a neve mellett is látható 16 millió dolláros vagyonnal rendelkezik, melynek valóban alapot adott a pornóipar, de az ide vezető útból mindössze pár lépcsőfokot tett ki “eredeti szakmája”. Játszott többek között számos bollywoodi “normál” filmben, na meg persze több, mint 55 millió követővel rendelkezik Instagramon, amelynek köszönhetően zsíros összegeket markol fel egy-egy poszt után.

A fentiekből két tanulságot is levonhatunk. Az első nem más, mint az, hogy „sajnos” nem Magyarország a pornó hazája, hanem az USA. A másik konzekvencia pedig az lehet, hogy az egyszerű színészkedésből nem lehet vagyonokra szert tenni. Kell valami plusz, egy kis bátorság, egy kis üzleti érzék, amely elrepíti a hétköznapi szexfilmeseket a leggazdagabb pornósztárok toplistájára.